Iskolára felkészítés IGT-s gyermek esetében

Amikor elsős lesz gyermekünk olyan, mintha hirtelen nagyot nőne, pedig nem lesz augusztus 31-éről szeptember 1-ére virradóra csak egy nappal öregebb, mégis ég és föld a rutinos nagycsoportos óvodás és kezdő kisiskolás. Nálunk már két gyermek átesett a tűzkeresztségen és iskolás lett évekkel ezelőtt. Sok mindent elmondtam nekik pár nappal iskola előtt és jóval korábban is. Megbeszéltük, mikre kell figyelniük, hogyan oldhatják meg a felmerülő problémákat (mint például ha mosdóba kell menniük óra közben). Ha gyermekünk ételallergiás és/vagy (kezdődő) cukorbeteg is, akkor pláne sok mindent meg kell beszélnünk iskolakezdés előtt -akkor is, ha évek óta nyüvi az iskolapadot. Megpróbáltam összeszedni, mi mindenre gondoltunk, hátha segít másnak, de ha bármit kihagytunk volna, ami eszedbe juss, ír dmeg kommentben, hiszen jobb előre felkészülni, mint utólag keseregni, hogy ezt miért nem magyaráztam el neki…

Nyilván más a helyzet egy “újonc” hatévessel és egy rutinos kiskamasszal, no meg mások az iskolák, tanár nénik, élethelyzetek, így felmerülhetnek különbözőségek gyermekünk iskolára készítésében is.

IGT-s, kezdődő cukorbeteg gyermek az iskolában

Ezeket beszéltük meg előzetesen:

Ezen kívül a szülő feladata a tanárok értesítése a gyermek egészségi állapotáról és részletesen elmondani/leírni, mit lehet és mit nem (enni, csinálni, stb) Biztonságosabbnak tartom, ha a gyereknél van mobiltelefon. Kisebbik lányom még 7 éves és másodikos volt, mikor kiderült IGT-je, ő még nem kapott külön telefont, de nővérével egyazon iskolába jártak, így tudott neki szólni, ha rosszul volt és ő tudott hívni/értesíteni. Most, hogy külön iskolába került a nagyobbik, magára marad, ezért idén már nála is lesz saját mobiltelefon: egy butamobilt vettem háromezer forintért és feltöltős kártyát hozzá, így ha el is vesztené sem ér olyan nagy anyagi kár (bár jobb, ha nem veszíti el). Iskolában le lesz némítva és a rezgést is levesszük, hiszen csak arra kell, hogy üzenni tudjon, ha gond lenne: rosszul van vagy otthon maradt az étele. Megvan még erre az esetre is a terv: szünetben üzenhet, megvárja a következő szünetet és ellenőrzi, válaszoltam-e az sms-ére. Ha nem, és nem is értem oda az iskolába, akkor újra értesítenie kell: ha nagyon sürgős, akkor hívnia vagy szólnia a tanárnak, hogy hívjon fel, ha nem olyan sürgős, akkor újra üzennie. Én pedig az üzenet küldésének idejéből tudom, mikor lesz a következő szünet és így azt is, meddig kell válaszolnom vagy odaérnem, hogy tudja, vettem az adást. Sajnos van, hogy nem hallom az üzenetjelzést és elfelejtem megnézni a mobilom, erre a kicsit bonyolultabb rendszerre ezért van szükség. 

Ha mindezek adottak, akkor már az az egy biztos: egy fokkal nyugodtabban engedhetjük gyermekünket iskolába. 

Tovább a blogra »