Diéta és allergia

Vik mentes finomságok a Westendben

Régebben itt egy paleo sütiző volt, amiről írtam is régebben, mikor sikerült eljutnom ide. Most ügyintéznem kellett a Nyugatinál és nem terveztem, hogy benézek ide, mert a honlapjuk alapján úgy véltem, nem lesz olyan termék, ami tojástól is mentes, de ha már ott voltam, gondoltam egy kérdést megér -és milyen jól tettem! Több tortaszelet közül… Tovább »

Sütőkurzus az Eheted boltban

Középső lányom álma, hogy majd szakács vagy cukrász lesz. Nagyon szeret sütni-főzni (egyelőre segíteni) és éppen ezért névnapi ajándéka ez a sütőkurzus lett amire sikerült időben jelentkeznem mindkettőnk nevében. Először is a hölgy a telefonban és e-mailes kérdéseim kapcsán is nagyon kedves és segítőkész volt, pedig eléggé kimerítettem a problémás “ügyfél” kategóriát: nekünk nem csak… Tovább »

Elmélkedés bioboltok eladóiról

Rengetegszer felmerül a téma ételallergiások körében, mekkora felelőssége van az ételt árusítóknak, felszolgálóknak, készítőknek, hiszen a félretájékoztatás akár emberéletbe, de legalábbis egészségromlásba torkollhat. Ha arra allergiás fogyaszt nem megfelelő élelmiszert, elég komoly allergiás reakciója lehet: egy anafilaxiás sokk életveszélyes, de egy enyhe hasmenés sem hiányzik. Pláne, ha megelőzhető lenne némi odafigyeléssel -az allergiások vigyáznak az egészségükre,… Tovább »

Újabb mentes körút, ezúttal a Nyugatinál és környékén

Rohanva ugyan, de sikerült pár remek, allergénmentes ételeket is tartó vendéglátóhelyre eljutnom.  Great Bistro Erről olvastam egy gasztro-hírportálon és meglepetésemre a reggel -pont odafele- vásárolt Mentes konyha újságban is. Nagyon dícsérték Stőhr Gréta konyháját, ami még kíváncsibbá tett. Ami szuper, hogy gluténmentes menüik is vannak és mivel a hely eleve vegán, így biztosan nem futok… Tovább »

{Teszteltük}: Cöli, a gluténmentes bisztró

Több helyen is olvastam, hogy megnyitott a Cöli bisztró a Nyugatinál. Mindenképpen tervben volt, hogy kipróbáljuk. Olvastam róluk jót és rosszat is (ez utóbbi kimerült abban, hogy kevés termék volt mikor ment valaki, bár ez is épp elég, ha egész Budapestet átutazod, csak hogy ehess valami finomat). Nekünk csupa jó tapasztalatunk van velük! Sőt! Ilyen… Tovább »

Éttermek gluténmentes ételei

Elsősorban nem a főleg vagy nagyrészt gluténmentes ételeket felvonultató éttermekre gondolok, hanem azokra, amiknél meglepő, de van gluténmentes étel is. Felsorolom amikről tudok és ha van tapasztalatom, akkor azt is. Ettől függetlenül azt, hogy mennyire vigyáznak a keresztszennyeződésre, sajnos nem tudom, ezért a biztonság kedvéért mindenki legyen óvatos! Aranycipó pékség – még nem láttam, de… Tovább »

Gyorsétel otthonra gluténmentesen?

Nem tudom, ki hogyan oldja meg, de nekem nagy gondot okoz az a szituáció, ami iskolaidőben elég sokszor előáll: gyereket hazahozom délután négykor, fél öt-öt felé érünk haza, gyerek közli, hogy éhen fog halni, mert az ebédet se ette meg, olyan rossz ízű volt, csak a csomagolt tízórait ette egész nap, amit otthonról vitt. Nagyon… Tovább »

Gluténmentes vendéglátóhelyek körútja

Már régóta gyűjtögettem azon helyek címét, amikben mentes élelmiszereket lehet (v)enni. Nagyon vágytam rá, hogy könnyebb legyen választanom ebédet és ne nézzenek rám ferde szemmel amiért rákérdezek az allergénekre. Egyik nap össze is jött egy körút, amikor számos ilyen helyet kerestünk fel. Volt, ami nagy meglepetést okozott és akadt, ami csalódást.  A Szederinda étteremről már… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!