Diéta és allergia

Mélypont a diétázásban

Volt már mélypontotok a diétázásban?

 

Azt hittem, annál rosszabb, mint mikor az elején azt sem tudom, mit ehetek és sokszor hibázom is, nem lehet. Örültem (eleinte), hogy amit eszem, attól nem leszek rosszul: érezhetően javult a közérzetem és ez segített. Nem azt néztem, mit nem ehetek, mi mindent kell -talán örökre- nélkülöznöm, hanem azt, hogy így is mennyi mindent ehetek, új recepteket próbálhatok ki, egészségesen étkezem és nem leszek újra olyan rosszul, mint a diéta előtt. 
Táplálékallergiánál, cöliákiánál könnyebb szerintem diétázni, mert ha szinte azonnali negatív reakciót produkál az ember szervezete a “tiltott” ételekre (azaz allergénekre), akkor rögtön érzed, nem éri meg, annyira nem lehet finom, mint amennyire rossz utána. Egyéb okból folytatott diétánál -például a 160 grammosnál- kicsit árnyaltabb a kép és nem ennyire átütő az eredmény (szerintem): idővel jobb lesz és érzed a hatást, de a bűnözésnek nincs azonnali negatívuma, ellenben a betartott diétánál is vannak rosszabb napok, amikor hiába eszel jókor jókat, mégsem érzed jól magad és ez elveheti a kedvedet. 
Összességében kitartás kérdése. Mi mást is tehetnénk ha nem akarunk “betegek” lenni?
 
Pixabay

Pixabay

De aztán nemrég egy rosszul sikerült éttermi ebéd után hasmenős vírust szedtem össze, mint mindenki más is, aki ott evett akkor. Családi ebéd volt, a kellemetlen hatást többen éreztük utólag. Megnyugtatott ugyanakkor, hogy nem diétahiba az ok, hanem külső forrás. Eleve peches esetemben minden ilyen vírus, mert akinek allergia vagy más miatt amúgy sincs éppen topon az emésztőrendszere, túlzottan is megérzi: más pár nap alatt túlvan rajta, nálam egy hónaphoz közelít az utóhatások ideje… Persze óvintézkedéseket tettem, amennyire tudtam: óvatosabb diéta, probiotikum, stb. Ezzel együtt is lassan lettem jobban, de csak utána jött a feketeleves! Azóta nem bírom a diétás ételeket! Régen csak azt sajnáltam, hogy a teljes kiőrlésű gluténmentes péksüteményeket lassabban lehet megenni, mint a fehérlisztes verziót, jobban meg kell rágni és nem lehet futtában bekapni ilyesmit. De most? Már a szaguktól rosszul vagyok! Rühellem a hajdinalisztet, a barna rizstől felfordul a gyomrom, megenni sem bírom. Nehezen megy az evés. Olykor tudok sütni valamit, ami ízlik, de másnapra már az is állott lesz -hihetetlen, mennyire rémesek a gluténmentes péksütemények másnap! Sokat veszítenek ízükből, hiába tároljuk megfelelően (vagy csak én rontom el?). 
 
Pixabay

Pixabay

Mélyponton vagyok. Nem szívesen eszem azokat az ételeket, amiket ehetek, sütni nincs mindig időm, a boltiaktól szó szerint hányingerem van és megenni nem bírom: ha mégis leerőltetem, akkor utána leszek rosszul. Nem tudom, mit tehetnék? Próbálom átvészelni ezt az időszakot és rettentően remélem, hogy csak átmeneti időről van szó. Régen nem utáltam ennyire ezeket az ételeket, próbáltam azt nézni, hogy egész jó, egészséges, teljes kiőrlésű, mindentől mentes, amitől rosszul lennék… 

 

Pixabay

Pixabay

Nem tudom, hogy fogom kibírni, hogy ne harapjak bele egy sima búzalisztes zsemlébe vagy kérjem kedvenc kávémat tehéntejjel, tejszínhabbal cukros sziruppal? Annyira sok étel lett hirtelen, ami hiányzik, de nagyon és azonnal ennék! Régen havonta volt egy-egy ilyen  és igyekeztem mentes verziót keresni, venni vagy készíteni. Most napi több is előjön… És nagyon nehéz megállnom -pedig ilyen, mióta diétázom nem volt, azaz két éve… Mit tegyek? Hogyan lesz könnyebb és múlik el mielőbb ez az időszak? Help! Nektek mi segített?   
 
Pixabay

Pixabay

Címkék: ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. nihonka says: (előzmény @Noiro)

    Japán konyháról lévén szó, nem tudom megállni hozzászólás nélkül, csak ezen válasz miatt regisztráltam, több nem lesz…nem tudom, hogy a térképen kívül láttad-e már Japánt, de hogy itt nem elérhető a gyümölcs, meg csak rizst esznek, számomra újdonság, annak ellenére, hogy kb. 15 éve itt élek. Bizonyára a háború utáni korszakra gondoltál, mert egyébként a gyümölcs választék hihetetlenül gazdag, kenyér és péksütemény terén sosem fogjuk őket utolérni, tejet és tejterméket is fogyasztanak, ugyanúgy mint más nemzetek, sőőőőt!!! és nem minden szójás…
    Számomra felfoghatatlan, hogy valaki ilyen magabiztosággal ír le hülyeségeket… Ajánlom, hogy látogass el egy japán élelmiszerboltba, vagy a neten tájékozódj, mielőtt ekkora blődségeket leírsz!

  2. Viktória cfve says: (előzmény @Era Kazai)

    Köszönöm Era a tippeket; a zabkását mindig elfelejtem, mert nehezen szerzem be a gluténmenteset, pedig most épp van is itthon. A saláta kapcsán azért írtam, mert az inzulinrezisztens diétában a 100 grammra vetítve 5 gramm szénhidrátnál kevesebbet tartalmazók “nem számolósak”, ezért írtam, hogy a saláta nem jó, annyit képtelenség megenni ilyesmiből, ami megvan akár egy kisétkezésre szükséges ch-nak. Nagyon nehéz úgy enni, hogy tejfehérje-, tojás, gluténmentes legyen és az IR diétába is beférjen, plusz colitis miatt is pr dolgot csak óvatosan ehetek, ill itt is van, amit kerülni kell. Drukkolok, hogy hamar túljuss a mélyponton!

  3. Era Kazai says:

    A saláta is szénhidrát – nyilván, a gabona alapúakra gondoltál 🙂 A gesztenyével annyiban vigyázz, hogy a ch tartalma miatt túl sokat nem tudsz enni belőle egyszerre. Én szoktam készíteni kelbimbós-gesztenyés pitét baconnal, póréhagymával, leveles tésztával, és kb., mint egy pizzaszelet, akkora adagot meg lehet enni ebédre belőle, és finom is (persze egészen más összetevőket is lehet bele tenni, ki mit szeret). A hajdinát is érdemes kipróbálni: sült paprikával, cukkinivel, pirított dióval és fetával isteni. A zabkását ajánlanám még reszelt almával, leméred, amennyit lehet belőle enni az adott étkezésre, felöntöd kis forró vízzel,kis tűzön elszötyögteted, kb. 2 perc alatt megvan, csipet fahéj, reszelt alma (ebből is elég egy kevés az íze kedvéért), de most van bőven gyümölcs, amivel lehet ízesíteni, és kész is. A zab nagyon jót tesz a gyomorral és a belekkel, amikor a kisfiamnak megy a hasa, vagy szorulása van, nagyon jól egyensúlyba szokta hozni, és tele van rengeteg jó anyaggal, plusz laktató is. (cukrozatlan kakaóval meg kókuszreszelékkel/pehellyel, vagy pirított mandulával, dióval is jó, meg amit akarsz). Egyébként én szintén mélyponton vagyok ebben a témában, nekem inkább lelki okai vannak, ill. elvonta a figyelmemet erről a vizsgaidőszak, és egyebek, ami tanulságos, hogy valamit ki kell találnom ezekre az esetekre is. Jelenleg szintén gyűlölök minden diétás kenyeret, de a simát is,úgyhogy egy ideig zabkásás reggeliket fogok beiktatni, hátha vissza tudok állni az egyébként tök jó diétára.

  4. Viktória cfve says: (előzmény @Noiro)

    Köszönöm, Noiro! Megnyugtat, hogy jó eséllyel tényleg csak átmeneti ez a helyzet és idővel, kellő odafigyeléssel elmúlik, helyreáll 🙂 Köszönöm a tippeket is!

  5. Viktória cfve says: (előzmény @Lin)

    Köszönöm, hogy írtál, Lin! Probiotikumra igyekszem figyelni, elvileg ehetem, de a gesztenyét mindenképpen kipróbálom! Papayának is utánanézek. Saláta is jó ötlet, csak ennem kell szénhidrátot is, különben rosszul leszek. De ki fogom próbálni kölessel, az legalább nem rizs, meg talán csiceriborsóval, kis étkezésre még nem is kell olyan sok, hogy meglegyen a kellő ch, köszönöm az ötletet a salátáról!

  6. Köszönöm, Mátyás Eszter a kommentedet, a tippedet. Rá fogok keresni. Sokszor úgy érzem, ha nem lenne tojásallergiám is, könnyebb lenne, mert tojásos ételekből sokat tudok szendvicsek helyett, de a tojáshelyettesítés még nem mindig megy (akár csak egy muffinban).

  7. Noiro says:

    Egyetértek a fentiekkel. A zöldségek nagyon étvágygerjesztőek tudnak, lenni, illetve a gyümölcsök is. A betegség most tönkretette az emésztésedet, ezért tkp. logikus, hogy undorodsz az ételtől. 🙁 Én nem vagyok egy nagy evő, de nekem pl. egy guszta gyümölcssaláta mindig étvágyat csinál, és jót is tesz a gyomornak. Ha valahogy helyrejönne az emésztésed, akkor könnyebb lenne új ízekkel kísérletezned. Ami pedig a rossz evő gyerekeimen szokott segíteni: ha társaságban esznek. Ha találnál olyan társakat, akikkel együtt tudtok étkezni, ugyanazt, akkor egyrészt jó kedved lenne, másrészt étvágyat is csinálna. Az ázsiai, pl. japán konyhát is ajánlom, ott inkább rizst esznek, kenyeret és tejet elvétve – viszont ott sokminden szójás, és a gyümölcs kevés (mivel ott nem elérhető). Ezt kedved szerint variálhatod. Jobbulást kívánok!

  8. Lin says:

    Hagyd abba a probiotikumot, mert gyakran bezavar, sokban – hiába nem tüntetik fel – van tejfehérje! Ha elmúlt a hasmenés, akkor nincs rá szükség, Novák Hunor Dr. cikke elég szemléletes – A nagy probiotikum átverés – azt hiszem ez a címe.

    Gesztenyét javasolok. Lehet kapni natúr, párolt gesztenyét, egészben… És állítólag jó nagyon az enzimpótlásra a fermentált papaya-lé. Egy-egy betegség a gyomrot kikészíti, a gyomor enzim termelése lelassul, leállhat, és emiatt sem tudsz megemészteni szinte semmit. (A savlekötők pedig sokat rontanak az enzimtermelésen!)

    Lassan újra kell építeni az emésztésed, és akkor leszel igazán jól, ha újra kívánod az ételeket.

    Kívánom, hogy hamarosan legyél jobban. Nem tudom, hogy merre vagy épp, de például kreatív saláták frissen és gyorsan sült natúr húsokkal nagyon jót tesznek a testnek és a léleknek is. Például most fedeztem fel egy nem tipikusan mentes helyet, de inspirációnak jó lehet a kínálata – Zöldlevelecske salátaműhely. A kollégáim teljesen rászoktak, én meg mindig ámulok-bámulok. Ezeket könnyen és gyorsan el lehet készíteni GM/TM módon, és nem csak inspirálóak, de finomak is. Tényleg.

  9. Eszter Mátyás (ezme1914) says:

    Biztos rossz lehet… Én glutenerzekeny vagyok, párom laktóz, úgyhogy ‘mindenmentesen’ főzök 11-12 óra munka után. Konkrétan nem eszek pékárut mert nem szeretem. Én így megoldottam. 😀 Nem gondolom hogy a péksütemény bármennyire alapszükséglet lenne. Ázsiában például kB dísznek van kenyér, mégis megvannak. próbálj rákeresni ottani étkezési szokásokra. 🙂 hátha. 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!